Tisztelt Cukorrépa Termelő!
Szeretettel köszöntjük termelői honlapunkon.
A RIS (Rüben Informations System) honlapján minden olyan aktuális információt megtalál, amelyet a Cukorgyár szeretne megosztani Önnel.
A kampány során a beszállítási adatait, elszámolását is elérheti majd ezen a rendszeren keresztül, valamint kitöltheti a SAI-FSA önértékelő kérdőívét, amelyről igazolást is fog kapni.
Reméljük hasznosnak találja a honlapunkat!
Jó hír a cukorrépa termesztőknek /2025.03.25/
KAP támogatások Irányító Hatósága (IH) megjelentette a KAP Stratégiai Terv keretében hamarosan meghirdetésre kerülő, a vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági öntözési közösségek támogatására irányuló új pályázati felhívás tervezetét, mely a következő linken érhető el:
A termeléshez kötött cukorrépa támogatás /2025.01.24/
Tisztelt Cukorrépa Termelő Partnerünk!
Ezúton is felhívjuk a figyelmét a cukorrépa-termesztéshez kapcsolódó termeléshez kötött támogatás jogcímet érintő fontos határidőre. A támogatás igénylést követő év február 1-ig elektronikus úton be kell küldeni a Magyar Államkincstár részére.
A beküldendő dokumentum a Magyar Cukor Zrt. által kiállított, a cukorrépa átvételéről szóló igazolás másolata, ha közvetlenül termelt cukorrépát. Amennyiben integrátoron keresztül termelt cukorrépát, akkor az integrátor által kiállított, a cukorrépa átvételéről és a cukorrépa Magyar Cukor Zrt-nek történő továbbításáról szóló igazolás másolatát kell beküldenie.
Amennyiben még nem áll rendelkezésükre az igazoló dokumentum, úgy mielőbb jelezzék ez iránti igényüket a Magyar Cukor Zrt-nek / integrátornak.A termeléshez kötött cukorrépa támogatás rendelkezései nem írnak elő minimális mennyiséget a teljesítéséhez, csupán maga a szállítás megtörténte, valamint annak igazolása a támogatási feltétel.
Emellett természetesen a támogatás további előírásait is teljesíteni kellett, úgymint a hektáronkénti minimális mennyiségű minősített szaporítóanyag használatának igazolása, a cukorrépa-szállítási szerződés másolatának egységes kérelemhez történő csatolása. Ezen dokumentumokat egy ellenőrzés során a Magyar Államkincstár eredetiben is bekérheti a gazdálkodótól, így megőrzésükről gondoskodni szíveskedjen.
További információt talál az alábbi linkeken:
https://njt.hu/jogszabaly/2024-19-20-7R
https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/kozlemenyek/-/kozlemeny/29-2024-iv-29-szamu-kincstar-kozlemeny
Tisztelettel,
Magyar Cukor Zrt.
Megjelentek az öntözésfejlesztési pályázati felhívások /2024.11.06/
Az öntözésfejlesztés a magyar mezőgazdaság versenyképessége erősítésének egyik alapvető feltétele. A termelői beruházások számára jelentős pályázati lehetőségek voltak elérhetőek a Vidékfejlesztési Program keretei között, a lehetőség pedig az új támogatási ciklusban is a gazdálkodók rendelkezésére áll. Cél, hogy az öntözött területek nagysága a következő években is folyamatosan emelkedjen a termelésbiztonság és a magasabb értékű kultúrák termesztésének növelése érdekében.
Megjelentek az öntözésfejlesztési pályázati felhívások - Trade magazin
Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések /2024.10.25/
Az agrár-környezetgazdálkodási program (AKG) egy 5 éves időszakra szóló kötelezettségvállalás, amely keretében a kedvezményezett a felhívás céljainak elérését segítő, növénytermesztéssel és gyepgazdálkodással összefüggő tevékenységek elvégzésére tesz önként vállalást. A kifizetések feltétele a vállalt tevékenységek betartása a teljes kötelezettségvállalási időszak alatt.
Az új AKG program 5 éves lesz, és 2025. január 1-jén indul. A kötelezettségvállalási időszak 2025. január 1. napjától 2029. december 31. napjáig tart.
AKG_kivonat 2025
2a melléklet - TECS vállalásai
2b. melléklet - TECS vállalások részletszabályai
6. melléklet - Tartalmi értékelési szempontok
Október 17-én ismét Enyingen rendezte meg az ország egyetlen, Kaposvári Cukorgyár a Cukorrépa szakmai bemutató napot. /2024.10.21/
Az immár 6. alkalommal megrendezett szakmai rendezvényre ezúttal is ellátogatott a Földművelésügyi Minisztérium Agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Tarpataki Tamás, a Cukorrépa-termelők Országos Szövetségének elnöke Dorogi Árpád, valamint a cukorrépa-kutatóintézet vezetője dr. Potyondi László. Idén ellátogatott és prezentációt is tartott a vendégeknek Josef Eisenschenk az Agrana Cukor Divíziójának alapanyagért és gyártásért felelős igazgatója.
A rendezvényre közel 200 répatermelő érkezett az ország minden részéről, akik amellett, hogy érdekes szakmai előadásokat hallgathattak meg, megtekintették a cukorrépa fajta bemutatókat, illetve részt vehettek a legújabb Holmer cukorrépa-betakarító gép bemutatóján.
A rendezvényen ismét átadásra kerültek az Év Cukorrépa termelői díjak, öntözött és nem öntözött kategóriákban is. A szakmai nap zárásaként bemutatásra került a Koronás Kristálycukor új, limitált kiadású csomagolása, mely a cukorrépa termesztés fontosságát hangsúlyozza, és felhívja a figyelmet, hogy termékünk Magyarország egyetlen cukorgyárában magyar cukorrépából előállított kristálycukor.
Kategória Díjazott
Életműdíj: Szarvas Pál, Máté Endre
Legmagasabb átlagtermés (öntözött): Borbély István
Legmagasabb átlagtermés (nem öntözött): Gründl Farcz Helmut
Legmagasabb cukortartalom: Búzakalász Kft.
Legmagasabb hektáronkénti cukorhozam (öntözött): Pentaker Kft. Legmagasabb hektáronkénti cukorhozam (nem öntözött): Simon Kft.
Legmagasabb sűrűlé tisztaság: Staub-Agró Kft
Legtisztább cukorrépa: Varga Lajosné
Fenntartható cukorrépa termesztés: Enyingi Agrár Zrt.
Minden kedves Termelőnknek tisztelettel és szeretettel gratulálunk, további hosszú távú és sikeres együttműködést kívánunk!






A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatóság (Nébih MGEI), a Magyar Cukor Zrt, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetsége (CTOSZ) és a BETA KUTATÓ INTÉZET (BKI) tisztelettel meghívja Önt 2024.09.26-án Sopronhorpácson tartandó Cukorrépa fajtabemutató rendezvényére. /2024.09.13/
Ünnepélyes mészkemence begyújtással elindult 131.cukorrépa feldolgozási kampány az ország egyetlen cukorgyárában Kaposváron. /2024.09.09/
A Kaposvári Cukorgyár ellátásához több, mint 15.000 hektárról érkezik majd cukorrépa.

_k.jpg?sfvrsn=cd54193e_1)
_kb01165a7-0d1b-44dd-9906-83c040aeac0f.jpg?sfvrsn=8954193e_1)
_k.jpg?sfvrsn=a954193e_1)
_k0f92707e-28cc-48a5-bb16-63228971c99c.jpg?sfvrsn=7155193e_1)
_k.jpg?sfvrsn=5955193e_1)
A nedvesség/víz megőrzését elősegítő agrotechnikai elemek, alátámasztó adatok, kísérletek, tapasztalatok /2024.08.15/
Magyarországon jelenleg a száraz és egyre melegebb nyári időjárás a legjelentősebb termés korlátozó tényező. Habár elméletileg a klímaváltozásnak pozitív hatásai is vannak, a mi régiónkban eddig úgy tűnik csak a negatív hatások mutatkoznak.
Nedvesség megőrző agrotechnikák
Takácsatka elleni védekezés /2024.08.06/
Magyar szabvány /2024.07.30/
Cukorrépa termesztéshez kötött támogatás igénybevétele /2024.04.19./
Cukorrépa vetés helyes időpontjának megválasztása /2024.04.03./
Cukorrépa vetés
Termelői levél a II. elszámoláshoz /2024.03.01./
Tisztelt Cukorrépa Termelő Partereink!
Tájékoztatni szeretnénk az Önök által megtermelt és a 2023. évi kampányban leadott cukorrépa második elszámolásával kapcsolatos információkról, teendőkről, a vetőmag kiadásának folyamatáról, továbbá felhívni figyelmüket növénybiztosítás fontosságára és kórokozók, betegségek kockázatára. Ezeket az alábbi linkekre kattintva tekinthetik meg.
Módosított ütemezés 2023 (002)
Termelői levél II. elszámoláshoz 2024 03 01(4)
Információ a cukorrépa vetőmag és gyomírtó kiszállításához /2023.02.27./
Tisztelt Termelők!
Az alábbi nyomtatványon megtalálhatják a 2024-es vetőmag és gyomirtó kiadásához szükséges elérhetőségeket, ami az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is a KITE Zrt. telephelyein kerül lebonyolításra.
Információ vetőmag
NÉBIH határozat Buteo Start csávázott vetőmag használatáról /2024.02.20./
Tisztelt Termelőink!
Az alábbi határozatban engedélyezésre került a 2024.01.05. és 2024.05.07. közötti időszakban a Buteo Start (480 g/l flupiradifuron) rovarölő csávázószer.
Határozat CTOSZ_Buteo+Start_cukorrépa_20230918
Értesítés a 130. Cukorrépa kampány befejezéséről /2024.01.15./
Értesítjük kedves Termelőinket, hogy a Magyar Cukor Zrt. 2023/2024. évi cukorrépa feldolgozásának tervezett befejezési ideje: 2024. január 29.
Kampány befejezés_ levél_2023
Kötelező adatellenőrzés elvégzése a Magyar Államkincstár elektronikus felületén /2024.01.12./
Az év elejétől csak abban az esetben van mód ügyintézésre, illetve kérelmek beadására, ha a regisztrált termelők az ügyfélkapus belépést követően először elvégzik ügyfél-nyilvántartási adataik egyeztetését.
Kérjük, hogy minél előbb végezzék el az adategyeztetést, a Kincstár elektronikus felületén hogy más fontos ügyintézésük ne hiúsuljon meg.
Fontos határidő közeleg: 2023. február 01. /2024.01.11./
Felhívjuk minden kedves Termelőnk figyelmét, hogy csak a fent jelzett határidőig és kizárólag elektronikus úton (ügyfélkapun keresztül) nyújtható be az a támogatás, amely a cukorrépa-termesztéshez kapcsolódik.
A támogatásban résztvevő mezőgazdasági termelő az igénylést követő év február 01-jéig élhet támogatási igényével az alábbi dokumentumok tulajdonában:
- a Magyar Cukor Zrt. által kiállított, a cukorrépa átvételéről szóló igazolás másolata, ha közvetlenül termelt cukorrépát,
- az integrátor által kiállított, a cukorrépa átvételéről és a cukorrépa feldolgozónak történő továbbításáról szóló igazolás másolata, ha integrátoron keresztül termelt cukorrépát.
Vonatkozó jogszabály: 17/2023. (IV. 19.) AM Cukorrépa termesztési támogatás
Fontos információ: az agrárkár-enyhítő juttatás iránti kérelmek beküldési határideje 2023.11.30-án lejár /2023.11.14./
Az agrárkár-enyhítési rendszerben részt vevő gazdálkodók a kárenyhítő juttatás iránti igényeiket tárgyév november 30. napjáig nyújthatják be elektronikus úton a Magyar Államkincstár vonatkozó felületén.
Csak azon termelők kaphatnak kárenyhítést, akik a káralaphoz való hozzájárulásukat határidőben befizették (szeptember 15-ig beérkezőleg), továbbá csak azon károk után járhat térítés, melyeket szabályszerűen és határidőben (alapesetben 15 napon belül) bejelentett az érintett gazdálkodó.
Beszámoló a Cukorrépa bemutató Szakmai nap eredményességéről /2023.10.31./
A 2023. október 18-án Enyingen tartott Szakmai répanapra számos termelő és érdeklődő látogatott el. Érdekes szakmai előadások, személyes konzultációk, takarónövény-, és drónbemutatók mellett átadásra kerültek a 2022/23 évi Cukorrépa-Termelői díjaink is, amelyek több kategóriában is kiosztásra kerültek.
Kategória Díjazott
Életműdíj: Szigeti Ferenc
Legmagasabb átlagtermés (öntözött): Buderer István
Legmagasabb átlagtermés (nem öntözött): Göllei Agrár Zrt.
Legmagasabb cukortartalom: Dr. Szőllősi Károly
Legmagasabb hektáronkénti cukorhozam (öntözött): Szarvas Pál Géza
Legmagasabb hektáronkénti cukorhozam (nem öntözött): Agrária Mg. Zrt.
Legmagasabb sűrűlé tisztaság: Hutflesz Agro Kft.
Legtisztább cukorrépa: Farkas László
Fenntartható cukorrépa termesztés: Hegedűs József
Minden kedves Termelőnknek tisztelettel és szeretettel gratulálunk, további hosszú távú és sikeres együttműködést kívánunk!

Engedélyokirat Buteto Start rovarölő csávázószer szükséghelyzeti felhasználására /2023.10.13./
Tekintse meg részletesen az alábbi NÉBIH által kiadott határozatot, amely a CTOSZ kérelmére engedélyezi a növényvédőszer alkalmazását 2024.01.05.- 2024.05.07. időszakban.
2230-2_CTOSZ_Buteo Start_cukorrépa_20230918_alairt
Cukorrépa bemutató Szakmai nap /2023.09.29./
2023. október 18-án Enyingen kerül megrendezésre Cukorrépa bemutató szakmai napunk, amelyre sok szeretettel várjuk.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, 2023. október 06-án 14 óráig várjuk jelentkezését.
További részleteket az alábbi meghívóban olvashat.
Magyar Cukor Répanap Meghívó 2023
Meghívó cukorrépa fajtabemutatóra, Sopronhorpácsra /2023.09.07./
2023. szeptember 19-én Sopronhorpácson (10 és 14.30 óra között) rendezik meg idén a rangos Cukorrépa fajtabemutatót, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, további részleteket az alábbi meghívóban olvashat.
Meghívó_Cukorrépa Bemutató Sopronhorpács
Jubileumi kampány kezdődik /2023.09.01./
130. cukorrépa-feldolgozási kampány veszi kezdetét az idei mészkemence begyújtásával 2023. szeptember 08-án az ország egyetlen cukorgyárában.

Az alábbi linkre kattintva elérhető a 2023. évre vonatkozó ütemezési térítés:
Ütemezési térítés megállapodás 2023.
Cerkóspóra előrejelzés /2023.06.21./
Termelőink figyelmébe ajánljuk a Cerkóspóra-előrejelző rendszert, amely az alábbi 29 helyszínen kíséri folyamatos figyelemmel a tünetek megjelenését:
Alsószentiván, Bácsbokod, Bőny, Cegléd, Csörnyeföld, Dalmand, Enying (Mátyásdomb és Pálmajor), Hajdúnánás, Iregszemcse, Irsapuszta, Kaba, Kaposvár, Kiskunlacháza, Kocs, Lajoskomárom, Nagybajom, Pácsony, Resznek, Solt, Somodor, Somogyszil, Sopronhorpács, Szalkszentmárton, Szeged-Szöreg, Szentes, Szil, Újszász, Vép
NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow 2023 /2023.06.07./
2023. június 7. - június 8. között kerül megrendezésre a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow
A NAK Szántóföldi Napok 2023-ban górcső alá veszi azokat a lehetőségeket, technikákat és jó gyakorlatokat, amelyek alkalmazhatók aszályos időben növényeink, terményeink védelmében.
Az eddig megszokott módon változatos bemutatókkal, színvonalas kiállítókkal és hasznos újdonságokkal várják az érdeklődőket.
A rendezvénnyel kapcsolatos hírekért, a tervezett programokért kísérje figyelemmel a rendezvény weboldalát, illetve a Szántóföldi Napok facebook oldalát.
Cukorrépa termesztés támogatása, min. 424,52, max. 881,7 euró! /2023.04.25./
A Magyar Közlönyben kihirdetésre kerültek Magyarország új Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégia Tervéhez, valamint a 2023. évi egységes kérelemhez (EK) kapcsolódó agrárminisztériumi rendeletek, melyek az idei évvel induló, részben megújult támogatási rendszer és támogatási jogcímek részletszabályait állapítják meg.
Fontos, hogy az idei évben nem különböztetünk meg szankciómentes és szankciós benyújtási időszakot. A 2023. évben az egységes kérelem beadásra a 2023. április 20. és 2023. június 9. közötti időszak áll rendelkezésre. Amennyiben a termelő a bejelentést elmulasztja, abban az esetben a határidő jogvesztő, nincs lehetőség a kérelem módosítására. Az EK kijavítására, valamint részleges vagy teljes visszavonására – a termeléshez kötött anyatehéntartás támogatása kivételével (itt december 20. a határidő) – tárgyév szeptember 29-ig van lehetőség.
Az mellékletben összegyűjtöttük a megjelent jogszabályok cukorrépa termesztőkre vonatkozó tartalmi elemeit.
Répatámogatás 2023 rendelet kivonat
Magyar Közlöny (magyarkozlony.hu)
_________________________________________________________________________________________________________
Felhívjuk figyelmüket a répabarkó és levéltetű veszélyre! /2023.04.18./
Rovarölőszerek répabarkó és levéltetvek ellen
____________________________________________________________________________________________________________________________
Cukorrépa Hírlevél - Sikeres szerződtetés /2023.04.14./
A Magyar Cukor Zrt. 2023. évre átdolgozta a Cukorrépa Termékértékesítési Szerződését, amely meghozta gyümölcsét. Számtalan olyan termelő tért vissza a cukorrépa frontra, akik az elmúlt években felhagytak a növénytermesztés nehéziparának nevezett növény termesztésével.
További részleteket az alábbi linken olvashatnak:
Hírlevél 2023_tavasz
____________________________________________________________________________________________
Engedély okiratok másolata (Cruiser, Force 20 CS) /2023.04.12./
Cruiser HU 2023
Force+20+CS
______________________________________________________________________________________________________________
Bejelentési kötelezettség /2023.04.12./
Tisztelt Termelők!
Ezúton tájékoztatjuk és kérjük Önöket, hogy a 2023. évi cukorrépa vetéshez kapcsolódó kötelező növényvédelmi bejelentést a rovarölős kezelésről, a NÉBIH felületén az alábbi adattartalommal bejelenteni szíveskedjenek.
Bővebben...
Bejelentési kötelezettség
______________________________________________________________________________________________________________________________
Tisztelt Cukorrépa Termelő! /2023.03.14./
A
2023. évi Cukorrépa Termékértékesítési Szerződés nem kötelezi a Termelőt, csak
javasolja a Magyar Cukor Zrt részéről a tavaszi fagy, jégverés, vihar és állati
kártevők elleni biztosítást.
Növénybiztosítás 2023
____________________________________________________________________________________________________________
Jól járhat az a termelő, aki ezt a növényt be meri venni a vetésforgóba /2023.01.31. / Agroinform.hu / Sarok Edit
Érdemes-e cukorrépát termeszteni, mennyiért lehet eladni, hogyan lehet megbirkózni a növényvédelmi problémákkal?
A Gazdainterjú további részleteiért kattintson az alábbi linkre:
https://www.agroinform.hu/szantofold/cukorrepa-termesztese-vetesforgo-gazdainterju-61961-001
_______________________________________________________________________________________________________________________________
Cukorrépa Bemutató és Szakmai Nap /2023.02.16./
2022. október 19-én Enyingen került megrendezésre a Magyar Cukor Zrt. szervezésében a Cukorrépa Bemutató és Szakmai Nap, amelyre csaknem 120 cukorrépa termelő érkezet az ország
különböző területeiről.
A szakmai napon a cukorrépa-termesztés aktuális témáiról szóló előadások mellett szántóföldi fajtabemutatóra, valamint Holmer betakarítógép-bemutatóra
is sor került. A rendezvényen Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium, agrárpiacért felelős helyettes államtitkára is előadást tartott az agrárpiaci kilátásokról.

Elkezdődött a 129. cukorrépa-feldolgozási kampány /2022.10.14./
Magyarország egyetlen cukorgyárában a feldolgozási időszak 2022. október 6-tól 85 napon át tart, 236 állandó és 50-55 ideiglenes munkavállaló segítségével.
A gyár ellátásához tavasszal a tavalyi 10 500 hektárnál lényegesen kisebb területen, mintegy 8 600 hektáron vetettek cukorrépát, a termés várhatóan 50 tonna
lesz hektáronként.
____________________________________________________________________________________
Tisztelt Cukorrépa Termelő Partnerünk !
Felhívjuk kedves figyelmüket, hogy a környezeti feltételek sajnos kedveznek a korai cerkospórás fertőzés kialakulásához. A védekezések időzítéshez érdemes figyelni a BETA KUTATÓ által beállított előrejelző parcellák adatait (facebook) és a cukorrépa felügyelők jelzéseit.
A táblákon a tünetek megfigyelése alapján pontosítható a védekezések időpontja. A hatékony védekezéshez kontakt (réz) és felszívódó szerek együttes használata javasolt.
Az első védekezéshez a rezek közül a réz-hidroxid vagy réz-oxiklorid javasolt.
A további védekezésekhez a Spyrale EC rézzel együtt alkalmazva adhat megfelelő hatékonyságot. (A réz-oxid, az azoxistrobin és a tetrakonazol hatékonysága a legtöbb területen gyengébb.)
A kezelések időzítésénél érdemes figyelembe venni, hogy az esők a kontakt szereket jelentős mértékben lemossák a levelekről.
_______________________________________________________________________________________________________________________
Tisztelt Termelő!
Szeretnénk felhívni a figyelmüket néhány aktuális, jelen évjáratra jellemző tudnivalóra, elsősorban a cerkospórás levélragyát érintő kémiai védekezéssel, megelőzéssel kapcsolatban.
A nyár a levélbetegségek időszaka. A nedves meleg a cerkospórának, a száraz meleg, de hajnalonta párás időjárás a lisztharmatnak, a száraz meleg idő az alternáriás levélbarnulásnak és fómás levélfoltosságnak, a nedves hűvös idő a ramuláriás levélfoltosságnak és a réparozsdának kedvez. A levélbetegségek közül a legnagyobb gazdasági jelentősége a cerkospórás levélragyának és a lisztharmatnak van.
A szezon eleji permetezésekkor az induló fertőzések megakadályozása, csökkentése a cél. A helyesen végzett kezelések döntően befolyásolják az egész szezon védekezésinek hatékonyságát. Az első permetezésekkor a növény még nincs intenzív növekedési fázisban, az anyagcsere lassú, kicsi a levélfelület, amely még nem kínál elég lehetőséget a felszívódó hatóanyagoknak, illetve ezek nagy része alacsony hőmérsékleten nem hatékony. Ebben az időszakban indokolt a kontakt hatóanyagokkal történő megelőző védekezés.
Amennyiben az előrejelzések nem indokolták, esetleg nem volt lehetőség a vegetáció korai fázisában pl. réztartalmú szerrel permetezni, ellenben a fejlett lombozat lehetővé teszi, érdemes kombinációban felszívódó hatóanyagokkal megkezdeni a védekezést, amivel meg tudjuk előzni – főként amennyiben nagy területen termelünk cukorrépát – az esetlegesen későn észrevett tünetek miatti „tűzoltást”. Jelen évjárat jellemzője a szélsőséges, későn érkező tavasz miatti egymástól eltérően fejlődő, heterogén növényállomány. Ez megnehezíti az egységes kémiai védekezést.
A permetezőszerek kiválasztásakor érdemes figyelembe venni, hogy a rezek és a triazolok antagonisták. Ez viszonylag könnyen belátható, már csak abból adódóan is, hogy a réz egyik fontos funkciója az epidermisz vastagítása, amely a kipermetezett szisztemás hatóanyag felszívódását akadályozza. Pillanatnyilag a leghatékonyabbak a triazol + strobilurin és triazol + morfolin (fenpropidin) hatóanyag-tartalmú szerek és kombinációk, azonban a rezisztencia kialakulása ebben az esetben sem elhanyagolható tényező.
Minél nagyobb a lémennyiség, annál jobb a permetborítás. Célszerű 300 l/ha, vagy e feletti lémennyiséget használni fungicides kezelés esetén, illetve nagymértékben javítja a hatékonyságot a permetlé pH-jának savas irányba történő elmozdítása.
A fungicidek nem perzselnek még viszonylag nagy melegben sem, de a velük együtt kijuttatott N-tartalmú lombtrágyák már inkább. A legjobb, ha késő délután permetezünk. A permetezések szervezésében és pontosabb,hatékonyabb kivitelezésében jelentős segítség a művelőutas termesztéstechnológia alkalmazása, amellyel elkerülhetők az átfedések, illetve eső után előbb rá tudunk menni a területre, és nagy melegben akár éjszaka is kezelhetünk.
___________________________________________________________________________________________________________________
Tisztelt Cukorrépa Termelő!
Szeretnénk felhívni a figyelmüket a cukorrépával kapcsolatos aktuális teendőkre.
Kérjük amennyiben további kérdései vannak, forduljon a területileg illetékes cukorrépa felügyelőhöz.
Adatszolgáltatás Cruiser csávázószer felhasználásával kapcsolatban
Az Ön által 2021 évben elvetett cukorrépa vetőmag eseti engedéllyel (6300/2996-2/2020 NÉBIH) rendelkező Cruiser 600 FS rovarölő csávázószerrel került csávázásra. Az engedély bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő a csávázószer felhasználók számára. Az adatszolgáltatást a NÉBIH felé az eseti engedély kérelmezője a Cukorrépatermesztők Országos Szövetsége teszi meg. Kérjük, hogy a mellékletben szereplő nyomtatványt kitöltve és aláírva legkésőbb 2021 április 23-ig juttassák el elektronikusan a CTOSZ részére a titkarsag@ctosz.hu címre, valamint másolatban a cukorgyár részére is a gyongyi.vaspori@agrana.com címre. Felhívjuk figyelmét, hogy az adatszolgáltatás elmaradását illetve a késedelmes adatszolgáltatást a NÉBIH szankcionálhatja.
_________________________________________________________________________________
Cukorrépa termesztés támogatás igénylése
Az egységes támogatási kérelmeket 2021. április 07.-tól lehet benyújtania Magyar Államkincstárhoz, a MÁK e-ügyintézési felületén.
A Cukorrépa termesztéshez kötött közvetlen támogatást is az egységes kérelemben kell igényelni.
-Aki közvetlenül termel cukorrépát, a szállítási szerződés másolatát kell az egységes kérelemhez csatolnia, melyet igény esetén megküldünk Önnek elektronikusan, e-mailben, ha ezt jelzik a gyongyi.vaspori@agrana.com email címre. Amennyiben ilyen igény nem érkezik felénk, akkor azt úgy tekintjük, hogy Önök ezt intézik.
A szerződéseket postán már megküldtük Önnek, a szerződés számot az előlap jobb felső sarkában találja meg.
- Aki cukorrépa integrátoron keresztül termel cukorrépát, a cukorrépa integrátorral kötött termeltetési szerződés másolatát kell az egységes kérelemhez csatolnia.
Kérjük Önt, hogy a támogatási kérelmét legkésőbb 2021. május 17.-ig feltétlenül nyújtsa be a Kincstárnak, ez a szankciómentes kérelem beadási határideje. A 2021. május 17.-e után benyújtott kérelmek és módosítások esetében a megállapított támogatási összeg munkanaponként 1 %-kal csökken, az utolsó beadási határidő 2021. június 09. Első szankciós nap 2021. május 18., utolsó szankciós nap 2021. június 09.
Az alábbi linken részletesen is tájékozódhat: https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/fooldal/-/content/VLfqQiCLy40T/aprilis-7-en-nyilik-az-egyseges-kerelem-benyujto-felulete-/maximized
Kérjük figyeljenek arra, hogy a cukorrépa szerződésben írt terület maximalizálja a támogatható területet ! Például ha a kérelemben 11 Ha-t írnak és a szerződésben 10 Ha van, akkor csak a 10 Ha-ra járhat támogatás, és a különbözetre még bírságot is kiszab a Hivatal !
Amennyiben az igénylés beadásával kapcsolatban segítségre van szüksége kérem keresse meg a Falugazdászát !
________________________________________________________________________________
Tisztelt
Cukorrépa Termelő!
A
Magyar Cukor Zrt. a korábbi évekhez hasonlóan 2021. termelési évben is
segítséget kíván nyújtani mezőgazdasági termelői részére a növényvédőszer
beszerzésben. A korábbi évekhez hasonlóan az idei évben is a KITE-n keresztül
van lehetőség a répaár kifizetéshez igazodó finanszírozásban a növényvédőszerek
beszerzésre. Az egységárak az alábbi táblázatban találhatók.

A KITE felsorolt árai 2021. november 30-ig történő kifizetésre vonatkoznak!
Az igényelt vegyszerekre az adásvételi szerződés a cukorrépa termelő és a KITE Zrt., között jön létre. A Magyar Cukor Zrt. a termelő és a KITE Zrt. között létrejövő megállapodásról szóló értesítésük alapján a kifizetésre kerülő répaárból a várható árbevétel erejéig biztosítja a növényvédőszerek ellenértékének levonását, és a megállapodás szerinti kifizetését. Kérjük, a hivatalos megrendeléseket a KITE Zrt. helyi alközpontjaiba vagy az Önökkel kapcsolatban álló üzletkötő részére küldjék meg, valamint kérjük, hogy a Magyar Cukor Zrt. részére is juttassanak el a megrendelésből egy másolatot emailben (gyongyi.vaspori@agrana.com) vagy faxon 06-82/505-374.
Cerkospóra előrejelzés 2019
Felhívjuk a figyelmét, hogy a cerkospóra direkt fertőzési helyeken, a Dunántúlon MEGJELENTEK AZ ELSŐ TÜNETEK.
Javaslatunk, hogy a tünetek megjelenésétől számított 7-10 NAPON BELÜL MEG KELL KEZDENI A FUNGICIDES KEZELÉST az üzemi táblákon is.
A strobilurinok, -bár engedélyezett strobilurin hatóanyagú kombinációk még jócskán vannak a piacon- csaknem teljes (92 %-ban rezisztensek a törzsek, 2018) rezisztencia kialakulása miatt hatástalanok. Az előrejelzés és a szignalizáció alapján egy rezes permetezéssel (Rézoxiklorid, Réz szulfát, réz hidroxid) célszerű kezdeni a védekezést.
Elérhető a 2019-es évre szóló növényvédőszer ajánlat.
Elérhető legfrissebb melléktermék prospektusunk.
Elérhető a 2018-as évre szóló növényvédőszer ajánlat.
Megjelent a Répa Levél kiadvány 15. száma!
Megjelent a Répa Levél kiadvány 14. száma!
Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Magyar Cukor Zrt. a korábbi hagyománynak megfelelően 2017 évben Mezőhegyesen, valamint Dalmandon megtartja a répabemutató szakmai napot, melynek valamelyikére szeretettel meghívjuk!
· 2017. Szeptember 19. (kedd) - Mezőhegyes
· 2017. Október 4. (szerda) - Dalmand
Megjelent a Répa Levél kiadvány 13. száma!
Mellékeljük a fejelés gyakorlatának megváltozásáról szóló levelünket, az esetlegesen felmerülő kérdések tisztázása érdekében. Kérjük, levelünket figyelmesen olvassák el a félreértések elkerülése érdekében!
A köztünk lévő 2017/18 évi „Cukorrépa termékértékesítési szerződés” III. pontja szerint tájékoztatásul közöljük, hogy a Magyar Cukor Zrt. a cukorrépa feldolgozását várhatóan 2017. szeptember 6.-án indítja. A Magyar Cukor Zrt. a cukorrépa átvételét az első feldolgozási nap kezdete előtt 2 nappal, szállítási ütem szerint kezdi meg.
Kérjük, hogy 2017/18 évi répakampányra vonatkozó a cukorrépa szállítási ütem terv elkészítése érdekében, vegye fel a kapcsolatot az adott termelési térség Termeltetési Felügyelőjével.
Cerkospóra előrejelzés 2017
Felhívjuk a figyelmét, hogy a cerkospóra direkt fertőzési helyeken MEGJELENTEK AZ ELSŐ TÜNETEK a következő helyszíneken: Mezőhegyes, Berzence, Szikáncs, Hajdúnánás, Szentegát.
Javaslatunk, hogy a tünetek megjelenésétől számított 3-5 NAPON BELÜL MEG KELL KEZDENI A FUNGICIDES KEZELÉST az üzemi táblákon is.
2017. május 10-én a Magyar Cukor Zrt. közgyűlése elfogadta a székhelyváltozásra vonatkozóan előterjesztett javaslatot. Ennek eredményeként a Magyar Cukor Zrt. székhelye 7400 Kaposvár, Pécsi u. 10-14. címre módosult, a budapesti címünk telephelyként működik tovább. A székhely áthelyezésével az adószámunk utolsó két számjegye is módosul: 11194044-2-14
A cégbírósági bejegyzést követően a NAV és a KSH is bejegyezte a változást, így cégkivonatunkban már az új azonosító számaink szerepelnek. Kérjük, hogy a nyilvántartásukba a módosításokat átvezetni szíveskedjenek.
Megjelent a Répa Levél kiadvány 12. száma!
A Magyar Cukor Zrt. ígéretéhez híven, csatoltan megküldi Önnek az OTP Bank NyRt., kifejezetten a cukorrépa termeltetéshez kötött kedvező számlavezetési és finanszírozási ajánlatát a cukorrépa termelők részére.
Amennyiben szeretné igénybe venni ezt a finanszírozási lehetőséget, kérem forduljon bizalommal a mellékletben található elérhetőségek valamelyikén az OTP Bank NYRT munkatársához és kérjük vegye fel a kapcsolatot a cukorrépa termeltetési felügyelőjével is.
Megjelent a Répa Levél kiadvány 11. száma!
Elérhető a 2017-es évre szóló első körös növényvédőszer ajánlat.
Megjelent a Répa Levél kiadvány 10. száma!
Megjelent a Répa Levél kiadvány 9. száma!
Cerkospóra előrejelzés 2016
Felhívjuk figyelmét, hogy az utóbbi napokban minden előrejelző parcellán megjelent a cerkospóra!
Javaslatunk, hogy a tünetek megjelenésétől számított 7-10 NAPON BELÜL MEG KELL KEZDENI A FUNGICIDES KEZELÉST az üzemi táblákon is.
Megjelent a Répa Levél kiadvány 8. száma!
Elérhető a 2016-os évre szóló ELSŐ körös növényvédőszer ajánlat.
Megjelent a Répa Levél kiadvány 7. száma!
Megjelent a Répa Levél kiadvány 6. száma!
Letölthető a 2016. évi cukorrépa vetőmag igénylő lap!
Répanap meghívó!
Sok szeretettel meghívunk minden cukorrépa termelőt a 2015. október 8-án Dalmandon tartandó cukorrépa bemutató szakmai napra!
Megjelent a Répa Levél kiadvány 5. száma!
Elérhető a MÁSODIK körös növényvédőszer ajánlat!
Megjelent a Répa Levél kiadány 4. száma! Fontos információk elérhetőek benne.